Hírek : Magabiztos siker a Karcag ellen |
Magabiztos siker a Karcag ellen
2006.10.09. 21:58
A mieink az első félidőben többgólos előnyre is szert tehettek volna, de sorra kimaradtak a helyzetek. A második 45 perc már gyengébb játékot hozott, de a győzelem így sem maradt el.
Az első 10 percben három helyzetünk is volt, de ezeket nem tudtuk kihasználni. A folytatásban a karcagiak egyre bátrabban játszottak, de a kapunkig nem nagyon jutottak el. A félidő közepén megszereztük vezetést: a 23. percben a Tököli buktatásáért megítélt 11-est Lipcsei biztosan értékesítette. A folytatásban is a mi akaratunk érvényesült, de a szünetig újabb gólt már nem tudtunk lőni, pedig Tököli és Dragóner előtt is adódott lehetőség. A második félidő elején növeltük előnyünket: Lipcsei beívelése után Tímár elé pattant a labda, aki hat méterről a kapuba lőtt. Ezt követően is mi voltunk fölényben, de kevesebb helyzetünk akadt, mint az első 45 percben. Mindent összevetve azonban győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben, csapatunk továbbra is veretlenül vezeti az NB II Keleti csoportját.
|