Komora László
Komora László " Laca " honlapja
Laca
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hét képe
Felnéznek rá a kicsik :)
 
Fontos

Az oldalon található anyagokat (képeket) szerzőzi jog védi, máshelyen való felhasználásukat csak előzetes írásos beleegyezzésünkel és a forrás feltüntetésével lehetséges! (elég ha küldesz egy e-mailt, hogy melyik oldalra szeretnéd feltenni azt a anyagot...és visszairok és teheted, csak az oldal cimét rakd ki) a Szerkesztő,Dalma

 
Számláló
Indulás: 2006-02-26
 
Fradi játékosok
 
Laca bemutatkozik
 

1986. szeptember 10-én láttam meg a napvilágot második gyerekként. Van egy nővérem (Erikának hívják, aki ugyanabban a hónapban, ugyanazon a napon született, mint én csak két évvel korábban). A focit óvodás koromban szerettették meg velem. Azóta is a foci az életem. E mellett szeretek kosarazni, ping-pongozni, röplabdázni, teniszezni és mindent, amit már eddig kipróbáltam. Első csapatom az RTK csapata volt, akivel egy ovi kupa 3. helyét szereztük meg, igaz ott még mezőnyjátékosként rúgtam a bőrt. Ezután egy kis szünet következett, majd általános iskola mellett folytattam a focit, igaz már másik csapatnál (Rákoshegy). Kapuba kerülésem elég fura volt. Az egyik meccsünkön a kapusunk nem jött el (a második félidő vége felé ért oda) és valakinek be kellett állnia, sajnos már nem emlékszem, hogy esett rám a választás, de én lettem az, aki beállt a kapuba, azóta is kirobbanthatatlan vagyok onnan. Mindenhol szerettek engem, mert mindig jókedvű és mosolygós voltam. A szakközépiskolai tanulmányaimmal egyidőben új csapatba kerültem. A Szent István DSE focistája lettem és egyben a Szent István tanulója is. Itt kaptam a „Joker” becenevet (Batman-ből) mert egyik edzésen, amikor már mindenki a fenekén vette a levegőt én, csak mosolyogtam.

 
Menü
 
Óra
 
Extrák
 
Laca
 
Források

Hírek, képek és interjúk forrásai :
100% Fradi (www.FTC.hu)
Nemzeti Sport
Fradidrukker.hu
(több sajátkészitésű kép is megtalálható az oldalon!!!)

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Laca
 
Linkek
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.