Hírek : Ináncsy a pályázatról, a jövőről és a szurkolókról |
Ináncsy a pályázatról, a jövőről és a szurkolókról
2006.07.27. 21:01
Dr. Ináncsy Miklós a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hidegzuhanyként érte őt az MLSZ döntése.
Május 31-én megkaptuk a licencet, és ennek szellemében kezdtünk el készülni a következő idényre – mondta az elnök. – Így kötöttük meg a szerződéseket, így tárgyaltunk az érintettekkel, ezért ért hidegzuhanyként bennünket a kizárás. Az biztos, hogy nem hagyjuk annyiban az ügyet, minden létező fórumon megtámadjuk a döntést.
Ináncsy Miklós beszámolt arról is, hogy továbbra is zajlanak az egyeztetések a 6+2 hektáros terület ügyében. - Nincs még döntés, de továbbra is bizakodunk, hiszen minden félnek rengeteg munkája van az ügyben. Néhány nap van már csak hátra, és eldől minden, véleményem szerint jövő szerdára végleges döntés lesz, akkor kapunk egy igenlő vagy egy nemleges választ. Néhány hete döntő jelentőségű tárgyaláson estek át a felek, és akkor gyakorlatilag megállapodtak az ügy résztvevői. Azonban azóta történt egy s más. Szót kell ejtenem arról, hogy vannak jóakaróink. Akad olyan, aki ráadásul elkötelezett Fradi-szurkolónak vallja magát közszereplései során, és folyamatosan „jó tanácsokkal” látja el a Hi Grupot. Többek között olyan információkkal, hogy ne fizessenek annyit a területért, csak a kialkudott összeg 40%-át. Pedig az illető pontosan képben van az ügyben, hiszen az év elején kiírt pályázatnak komoly főszereplője volt, és akkor érdekes módon ugyanannyira taksálta négyzetméterenként a területet, mint amennyit most kérnek érte.
Újságírói kérdésre, amely azt firtatta, hogy egyes információk szerint azért visszakoznak a spanyolok, mert a jelenlegi vezetők szeretnék megtartani pozíciójukat, Ináncsy a következőket mondta: - Ezt határozottan cáfolom. Sőt, most kijelentem azt, amit már korábban az illetékeseknek, azaz a spanyoloknak is jeleztem, hogy amennyiben személyükben új gazdája lesz a zRt.-nek, akkor lemondok az ott betöltött pozíciómról, a folytatásban övék az irányítás.
Az elnök jelezte azt is, hogy örül minden szurkolói megkeresésnek, ötletnek, amely előreviheti a klubot, szerinte a békés drukkerekre most van a legnagyobb szüksége a Ferencvárosnak.
|