Hírek : Győzelemmel növeltük előnyünket a Nyíregyházával szemben. |
Győzelemmel növeltük előnyünket a Nyíregyházával szemben.
2006.10.30. 19:33
Tizenkét forduló elteltével is veretlen csapatunk, miután hazai pályán 2-1-es győzelmet aratott a Bőcs ellen.
Gellei Imre sérülés, illetve eltiltás miatt több meghatározó játékosunkra nem számíthatott, így együttesünk Kemenes-Ferencz, Dragóner, Tímár-Bognár, Lazic, Lipcsei, Laczkó-Csepregi, Tököli, Szalai összeállításban kezdte a mérkőzést.
Csapatunk gyorsan a vendégeknek esett, sorra vezettük támadásainkat, Tököli többször is közel állt a gólszerzéshez, és Szalai, valamint Csepregi is próbálkozott, ám a labda rendre - ha kevéssel is, de - elkerülte a bőcsi kaput.
A csapatok így 0-0-ás állásnál vonultak pihenőre.
A második játékrész elején felpörögtek az események.
Az 56.percben Tököli pazar átadását Csepregi kapta, akit a tizenhatoson belül buktattak, így a játékvezető a büntetőpontra mutatott. Lipcsei állt a labda mögé, és helyezte azt a jobb sarokba (1-0).
Pár perccel később szabadrúgásból egyenlítettek a bőcsiek: a lágyan beadott labdát laposan helyezték a hálóba (1-1).
Együttesünk a folytatásban fölényben játszott, sorra vezettük a veszélyesebbnél veszélyesebb támadásokat, főként Szalai és Tököli révén. A 68.percben fölényeünk góllá érett: Lipcsei szögletét Laczkó fejelte bombaerősen a hálóba (2-1).
A mérkőzés végén még Tímár növelhette volna az előnyünket, de a kapus bravúrral hárította a fejest, így a mérkőzést 2-1-re nyerte csapatunk.
Miután a Nyíregyháza 1-1-es döntetlent játszott a Jászapáti ellen, együttesünk tovább növelte előnyét riválisával szemben.
|