Hírek : "Nagy csata után megérdemelt hazai siker" |
"Nagy csata után megérdemelt hazai siker"
2006.10.30. 19:35
Egyik szakvezető sem volt elégedetlen a találkozó után.
Gellei Imre (az FTC szakvezetője): - Vannak olyan meccsek is egy csapat életében, amikor nagy küzdelemben jön össze a győzelem. A Bőcs elleni is ilyen volt, bár ezen cseppet sem lepődtem meg, ellenfelünkre nagyon harcos játék jellemző. Sajnos az első félidőben a hosszú indítások pontatlanok voltak, ezért kértem azt a fiúktól a szünetben, hogy inkább a 10-15 méteres passzot erőltessék. Azt vártam, hogy az első gólig lesz nehéz a meccs, aztán megszereztük a vezetést, de újra kezdődhetett minden elölről, mert a Bőcs kiegyenlített. Számtalan helyzetet kidolgoztunk, de a vendégek kapusa ezúttal parádézott, így végül egy góllal nyertünk. De ezért is három pont jár, így pedig már négy pont az előnyünk a Nyíregyházával szemben. Örülök, hogy Laczkó Zsolti a második félidőre nagyon feljavult, mellette még Szalai Tomi játékát emelném ki.
Tóth László (a Bőcs vezetőedzője): - A meccs előtt azt vártam, hogy játszunk egy olyan mérkőzést, ahol nagy csata lesz, és mindkét gárda elégedett lehet. Nos, ez meg is valósult. A Fradi is örülhet, mert nyert, de mi sem okoztunk csalódást. A jobbik együttes győzött, megérdemelten, de azt még el szeretném mondani – lehet, hogy nagyon elhamarkodottan - , hogy az első gólnál a tizenegyes nekem nem tűnt jogosnak, a második találatot pedig mintha kezezés előzte volna meg.
|