Hírek : Gellei: Ahány gól, annyi kapufa |
Gellei: Ahány gól, annyi kapufa
2006.11.12. 18:39
Mindkét csapat edzője elégedett volt a látottakkal, Gellei Imre külön kitért arra, hogy megköszönje a szurkolóknak az egész éves biztatást.
Gellei Imre (az FTC edzője): - Szeretném először is megköszönni a szurkolóknak azt, hogy ebben a hideg időben is kitartottak mellettünk, és szeretném kérni, hogy a továbbiakban is maradjanak a csapat mellett. Akik itt voltak a mérkőzésen, úgy gondolom elégedetten távoztak az Üllői útról, mert egy szívós ellenfelet sikerült legyőznünk. Sok helyzetünk volt, de a nagyszerű kapusteljesítménynek köszönhetően csak két gól született, pedig kapufából is legalább ugyanennyit lőttünk.
Gelei Károly (a Budafok edzője): - Megtettünk mindent, ami bennünk volt, de a Fradi sokkal esélyesebb volt. Meghatározó volt, hogy már a 9. percben cserélnem kellett, mert megsérült az egyik védőnk. A védekezést erőltettük, és abból akartunk kontrázni, ami néha sikerült is, úgy gondoltam az utolsó húsz percben behozok két gyors embert, de a cserék után gyorsan megkaptuk a második gólt, és már el is ment a meccs. Gratulálok a Fradi őszi elsőségéhez.
|